„Gazdálkodó település

2013. március 25. - „Gazdálkodó település" címmel megjelent a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének közös pályázati kiírása (teljes cikk)

A „Példát átadó gyakorlatok pályázatát – a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok Programját" a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) az Európa Tanács Helyi és Regionális Demokrácia Szakértői Központja együttműködésével hirdette meg 2008-tól folyamatosan. 2013-ban a megvalósításában részt vesz a Vidékfejlesztési Minisztérium is. Közlemény.

A program célja a legjobb önkormányzati gyakorlatok feltérképezése, és megismertetése az ország más önkormányzataival, később esetleg a nemzetközi szakmai közélettel is. Az új és innovatív helyi megoldások feltérképezése, illetőleg az ilyen megoldásokat nyújtó önkormányzatok tudásának és tapasztalatának terjesztése a hasonló problémával küszködő önkormányzatok körében jobb közszolgáltatásokat, s a településvezetésben magasabb színvonalú teljesítményt eredményezhet.

Forrás: (Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)