A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program

2014. január 10. - A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program (tovább a teljes cikkre)

A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektár állami termőföld bérletére pályázhattak gazdálkodók - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta: korábban a szocialisták által vezetett kormányok idején a mintegy 600 ezer hektáros állami földtulajdont hatszáz szerződéssel fedték le. A mostani 250 ezer hektár pedig több mint 6 ezer gazdálkodó megélhetését segíti majd. Így mintegy megtízszereződik az állami földbérlethez jutó gazdák száma - jelentette ki.

A hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. földbérletével kapcsolatban a tények nem ismeretére utalt Bitay Márton. A társaság által elnyert 19 földrészlet bérleti joga közül 13-ra egyedül pályázott a cég, azaz itt nem is nyerhetett volna más. Mindez azt jelenti, hogy a korábban művelt 2500 hektáros területnek valamivel több mint a felére nyert újra használati jogot a társaság - fűzte hozzá az államtitkár.

Hozzátette: a Csongrád megyei cég azért került a figyelem középpontjába, mivel kampány van - és a társaságot Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral hozták kapcsolatba -, de emellett, akik ezt felvetették, nincsenek tisztában A földet a gazdáknak programmal. A Gorzsai Zrt. a megpályázott 1300 hektárból 1130 hektárra egyedüliként nyújtotta be pályázatát - emlékeztetett.

Forrás: MTI