Indul a 2013. évi egységes kérelem beadása

2013. április 15. - Indul a 2013. évi egységes kérelem beadása (teljes cikk)

Április 10-től nyílik lehetőség a legtöbb gazdálkodót érintő, egységes területalapú támogatás, valamint további 25 jogcímen elérhető támogatás igénybevételéhez szükséges egységes kérelem benyújtására. Közlemény.

Az egységes kérelmeket elektronikus úton, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján lévő „e-Egységes kérelem" menüponton keresztül, ügyfélkapus bejelentkezés után lehet kitölteni és beadni.

A benyújtás határideje a jogszabály alapján 2013. május 15. Aki május 15. után nyújtja be kérelmét, annak már munkanaponként egy százalékkal csökken az elfogadott támogatási összege. A jogszabály szerint 2013. június 9. – mivel ez idén munkaszüneti napra esik, így ez a dátum június 10. – után beérkezett kérelmeket az MVH érdemi vizsgálat nélkül elutasítja.

A kérelmeken módosítást szankciómentesen a jogszabály szerint május 31-ig – idén június 2-ig – lehet végezni, ezután –június 10-ig – viszont már a támogatási összeg csökkentésével jár a módosítás.

A beadással kapcsolatban felmerült kérdésekkel telefonon az MVH ügyfélszolgálatához a 06-1/374-3603, 06-1-/374-3604 telefonszámokon, elektronikusan a honlapon található „Kérdések / Kérdés feltevése" menüponton keresztül lehet fordulni, melyre a Hivatal munkatársai rövid időn belül válaszolnak.

Az egységes kérelem benyújtásáról további részletek a 66/2013 (IV.10.) számú MVH Közleménybenolvashatók.

(Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal)