Képzési együttműködés Főiskolánk és a Csillag között

Képzési együttműködésekről szóló megállapodást írt alá február 18-án a Gál Ferenc Főiskola a Szegedi Fegyház Börtönnel.

Képzési együttműködésekről szóló megállapodást írt alá február 18-án a Gál Ferenc Főiskola  a Szegedi Fegyház Börtönnel. Tikász Sándor dandártábornok, a szegedi büntetés-végrehajtási intézet - közismert nevén a Csillag - parancsnoka és Kozma Gábor főiskolai rektor  mellett aláírta a megállapodást Kiss-Rigó László püspök is, a Főiskolát fenntartó Szeged-Csanádi Egyházmegye képviseletében. Az aláíráson részt vett Petróczi Erzsébet, a Főiskola Pszichológia Tanszékének vezetője, valamint Juhász Tibor börtönlelkész is, különös tekintettel arra, hogy a megállapodás segíti, hogy a Főiskola hallgatói több pedagógiai, pszichológiai, pasztorális tantárgyukhoz tartozó elméleti és különösen is gyakorlati ismereteiket a Szegedi Fegyház és Börtön szakembereinek irányításával is bővíthessék. További lehetőség az is, hogy a Főiskolához tartozóan megvalósuló középfokú rendészeti képzésben is segítséget nyújtanak szegedi fegyintézet szakértői. A Főiskola kész a fegyház és börtön fogvatartottainak szak- és felsőoktatási képzéseket is biztosítani a társadalomba való visszailleszkedésük segítésére, ami az Irgalmasság Szentévében különös hangsúlyt is kap az egyházi felsőoktatási intézmény munkájában.