Párbeszéd a tanyapedagógiáról

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által támogatott, sikeres Tanyapedagógiai konferencia közös műhelymunkára sarkallta a szakmai szervezeteket, pedagógusokat, civil szervezeteket és tanyagazdákat.

2013. március 18-án a Budapesti Gazdasági Főiskolán, az E-misszió Egyesület védőszárnyai alatt kibontakozó programra több mint harmincan jöttek el azért, hogy bemutassák saját, tanyapedagógiai jellegű oktatási tevékenységeiket és ötleteket merítsenek egymástól a további munkához.

A rendezvényen a gyakorló pedagógusok mellett a saját tanyájukon gazdálkodó, sérült, valamint egészséges gyermek és felnőtt csoportokat fogadó elhivatott emberek mellett a civil és a szakmai szféra képviselői is jelen voltak. A néhány perces bemutatkozások teljes képet adtak a témával foglalkozók táboráról, felmerült problémáikról, sikereikről és lehetőségeikről. Megtudhattuk, hogy milyen kihívásokkal küzdenek a gazdák, milyen programokat kínálnak, és hogyan segítenek a civil szervezetek a gyermekprogramoktól az intézményi kertészkedésig. A szünetek teret adtak a hasonló feladatokkal küzdők párbeszédére, ötletcserére, ismerkedésre. A bemutatkozások utáni facilitált beszélgetésen egyetértés alakult ki arról, hogy kívánatos lenne a tanyapedagógia jellegű oktatási programok bekerülése a Nemzeti Alaptantervbe. Az anyagi és erkölcsi háttér feltétele annak, hogy a gyerekek megismerhessék a tanyagazdaságok mindennapjait, az ott élő háztáji állatokat, a megtermelt élelmiszerek útját a termőföldtől az asztalig.

A témáról további információ a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Tanyapedagógiai program honlapján olvasható.

Forrás: NAKVI