Több mint kétszáz nyertes a tanyaprogram pályázatán

2012. november 14.  - Több mint kétszáz nyertes a tanyaprogram pályázatán

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter meghozta döntését a 2012. évi Tanyafejlesztési Program nyertes pályázatairól. Az idén második alkalommal meghirdetett Tanyafejlesztési Program keretén belül összesen 205 pályázó nyert vissza nem térítendő állami támogatást
A programra 240 alföldi településről nyújthattak be pályázatokat, többek között önkormányzatok, kistérségi társulások, tanyagondnoki szervezetek és tanyai gazdálkodók.

A 2012. évi Tanyafejlesztési Program jogszabályi hátterét, a támogatás felhasználásának szabályait kormányrendelet, valamint a Tanyafejlesztési Program előirányzat keretében nyújtott támogatás 2012. évi igénybevételének feltételeiről szóló minisztériumi rendelet szabályozza. A pályázatok benyújtására 2012. július 9. - augusztus 31. között volt lehetőség.

A beérkezett pályázati adatok alapján elmondható, hogy a program népszerűsége továbbra is töretlen. A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet elektronikus felületén összesen 416 db pályázatot véglegesítettek,  2 milliárd 749 millió forint támogatási igénnyel.

A Tanyafejlesztési Program céljai közül a legtöbb pályázat fejlesztési, karbantartási, valamint a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére érkezett. A támogatási előlegek kifizetésére 2013. év elején, a teljes támogatási összegek kifizetésére pedig 2013. június 30-ig kerül majd sor.

A nyertes pályázatok listája itt olvasható.

/forrás:Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája/